Erotika a munkában

Szerencsés voltam, hogy annál a cégnél tudtam elhelyezkedni, ahol korábban gyakornokként dolgoztam. Nem csupán átlagos programozóként alkalmaztak, hanem még a technikai dokumentáció megírása is a feladataim közé tartozott. Ennek az oka természetesen az lehetett, hogy egyrészt meglehetősen könnyen fogalmazok, másrészt a megfelelő nyelvtudás is a rendelkezésemre állott. Ennek köszönhetően sokszor este 6-7 óráig is dolgoztam (kb. fél 10-től), de ez nekem nem volt probléma. Valójában sokkal jobban tudtam összpontosítani, amikor már nem volt nyüzsgés a folyosón. Emellett a szüleimmel laktam ugyan, de a külön lakrész nagy szabadságot adott. Sokáig bent lévén rendszeresen találkoztam a takarító hölgyekkel. Egy fontos szempontból hagyományos nevelést kaptam, vagyis becsüljem meg a kétkezi munkát, és az azt végzőket. Ez most sem alakult máshogyan, ezért velem az idősebb takarítónők kedvesek, aranyosak és közvetlenek voltak. Az arcuk általában elégedett ürességet sugallt, egyetlen egy kivételével.

Az illető hölgy hosszúkás arcú és magas homlokú volt. Ezzel érdekes ellentétben állt ferde vágású szeme, és ezt csak fokozta, hogy szemceruzával némileg egyiptomias- macskás kinézetet adott neki. Ez így csupán különleges volt, egész megjelenése viszont, visszafogottan bár, de kimondottan izgalmas volt. Haját hol barokkosan bonyolult kontyba rakta föl, hol egyszerűen leengedte a lapockájáig, és hajpánttal fogta össze. Mindig egyszerűen, de csinosan öltözött (az egyébként szintén ízléses munkaruhát ott vette át a többiekkel együtt), és ez összhangban volt azzal, hogy a halvány piros rúzst leszámítva szinte alig sminkelte magát. Haja erősen őszült már, azt sem festette. Pontosabban volt egy kivétel, egy-két vékony tincs művészi vörös, vagy kék, esetleg zöld színekben, ez csak érdekesebbé, szebbé tette. A munkájához képest meglepően karcsú és hosszú ujjain közepesen hosszú, és minden alkalommal tökéletesen lakkozott körmök voltak. Bőre csak részben árulta el korát. Nem feltűnő, de mégis érzékelhető illata jelezte, hogy megérkezett. Összefoglalva, nem volt átlagos jelenség. Az utcai cipőjét soha nem vette le (talán hiúságból nem vette fel a többiek szabványnak számító papucsát), viszonylag magas sarkának kopogását jól lehetett hallani. Mivel ez nem volt egyenletes, ebből tudtam, hogy egyik lábával erősebben lép. (Hja, a 10 év zenetanulás….)

Szerencsére az illető hölgy egyre többször jött hozzánk, mint elmondta, itt kevesebb és tisztább munka várt rá. Mivel majdnem minden nap este ott volt, pontosan tudtam a menetrendet. Egy csésze forró csoki és egy erős tea. Előfordult nem egyszer az is, hogy segítettem neki mindezt elkészíteni. Nem tagadom, megtetszett nekem, és biztosan ő is tudta, érezte. Ezt csak fokozta, kellemes rekedtes hangja és meglepő intelligenciája, műveltsége. A teáscsészét megfogva többször ért össze a kezünk, és meleg érintése nagyon jól esett.
Dokumentációs feladataim miatt sokszor kellett vázlatos ábrákat rajzolnom a grafikus házaspár számára, és Mariann egyszer ezeket meg is látta. (Időközben megtudtam, hogy így hívják.)

– Szoktál rejszolni? – kérdezte.

– Nagyon ritkán, kizárólag ilyeneket. — válaszoltam, akkor éppen eléggé fáradtan.

A tollal a kezemben néhány vonallal felvázoltam egy rózsát, ami azért jól felismerhető volt.

– Nem is olyan rossz! – mondta Mariann.

Elvette a tollamat, és az asztalról egy papírfecnit, ami hasonló méretű volt, mint az előttem fekvő. A szomszéd asztalhoz ülve egy-két percig az arcomat nézte alaposan. Bevallom, hogy a tekintete hatására kissé melegem lett, bár néha mintha az arcom helyett a távolba révedt volna. Majd néhány villámgyors mozdulattal a papírra rajzolt valamit. A mikor azonban megmutatta nekem, a lélegzetem teljesen elakadt. Hevenyészve egy portrét vázolt fel, ő élvezte a meglepetésemet.

– Ez fantasztikus… – csak ennyit tudtam kinyögni.

A tekintetemben most lehetett valamiféle hódolat, mert igézően szép mosoly volt a suta megjegyzésem díja.

– Illusztrátor grafikus vagyok, pontosabban voltam. Sajnos egy baleset után felépülve a pontosságom megmaradt, de lassabb lettem. Azóta csak magamnak rajzolok, no meg a tárlatoknak.

Jobbját megemelve először láttam meg a csuklója mellett a nagy forradást. Nagyon meglepődtem, zavaromban kezet csókoltam neki. Az ilyen érzelmi kilengések nem voltak rám jellemzőek. A felvillanó emlékektől kissé könnyessé vált a szeme, de arcát mégis belső mosoly járta át.

– Aranyos fiú vagy! Szívesen rajzolnék egy igazi portrét rólad…

Azt hiszem, hogy ezek után mind a ketten nagy zavarban éreztük magunkat, ugyanakkor mintha egy újabb fal omlott volna le közöttünk. Néhány napig semmi érdemleges nem történt köztünk. Egyedül az gondolkodtatott el, hogy mit is értett igazi portré alatt. A végén annyira kíváncsi lettem, hogy meg is kérdeztem.

– Tudod, van egy sorozatom a görög istenekről. Már csak egy isten hiányzik, és most én rád gondoltam.

A korábbi szokásával ellentétben most megsimogatta az arcom, és mélyen a szemembe nézett. Gondolataim ettől eléggé szanaszét futottak.

A következő két nap egyáltalán nem találkoztunk, és őszintén be kell vallanom, hogy nekem azért nagyon hiányzott. A harmadik nap szerencsére jött, és annak ellenére, hogy az átlagnál csinosabb volt, ugyanolyan visszafogott, mint az elején. A mosdóból visszatérve azonban a billentyűzetem alatt egy sárga cédulát találtam. Ez nagyon kíváncsivá tett, nekem ugyanis az ilyen nem szokásom. Egy telefonszám volt rajta és egy másnap, szombat, délelőtti időpont. Nagyon sok logika nem kellett, hogy rájöjjek, mi is volt az üzenet lényege. A telefonhívás során megegyeztünk a mindkettőnk számára jó helyen lévő presszóban a találkozóban kora délelőtt.

Teljességgel kiaknáztam azt a lehetőséget, hogy a külön lakásbejárat miatt nem kellett a szüleimnek mondanom semmit. Amellett, hogy csodálkoztam, miként is lett a randi megszervezve, volt bennem egy kissé feszült várakozás. Talán ennek is köszönhetően bő 15 perccel a megbeszélt időpont előtt érkeztem, és csak az időnyerés kedvéért egy kávét rendeltem. Őszintén meglepődtem, hogy ő is pontosan, illetve egy-két perccel korábban érkezett.

A szokásosnál erősebben volt kifestve, ez azonnal feltűnt nekem. Nagyon széppé tette, mint ahogyan az is, hogy haja most minden korlátozástól szabadon omlott le. Térde fölött ferdén elvágott, szorosan testhez simuló ruhát viselt, lábán kimondottan magas sarkú cipő volt. Ahogyan végignéztem tetőtől talpig, azt gondoltam, hogy milyen arcátlanul agresszív vagyok és tahó. Ugyanakkor nagyon tetszett. Második meglepetésként megállt előttem, és lassan körbefordult, az arcán az általam várt harag helyett nőies, boldog mosoly volt.

– Örülök, hogy le tudtalak nyűgözni! – mondta, mikor aztán üdvözöltem.
– Voltak ilyen irányú kételyeid? – kérdeztem, miközben kezet csókoltam neki.

– Bevallom, igen. – a hangja nagyon halk volt. – Nagyon aranyos kisfiú vagy.

„Kisfiú” gondoltam kissé bosszankodva, de éreztem, hogy nem bántásból mondta.

– Egy kávét én is kérnék, meg valami erősebbet. – mondta, miközben mélyen a szemembe nézett. – Hiszen még rendesen pertut sem ittunk.

A kért kávé és a két feles Portorico rum nagyon hamar megérkezett. A pertu ivás után (a puszi majdnem csók volt) egy bő tíz percig lapos semmiségekről beszélgettünk, közben szabályosan ittam a szavait. És éreztem a tőle szokatlan édeskés, erősebb parfümöt. Bevallom, az izgalom immáron a testemben is érződött.

Alig húsz percet beszélgettünk, közben elfogyott a rendelésünk. Elrepült az idő, és én áldottam az eszemet, hogy a szüleimnek előre azt mondtam, valószínűleg nem otthon alszom. A fizetés után a közeli parkban sétáltunk, sokszor kézen fogva. Egy idő után rám nézett, és halkan azt mondta.

– Most lerajzoljak, gyere fel hozzám.

Nem kell külön mondanom, a gondolataim merészen elindultak, de minden erőmet összeszedtem, hogy természetesen reagáljak. A legnagyobb meglepetésemre ott voltunk a lakása közelében. Előzetesen megbeszéltük a felmenetel előtt, hogy a rajzolást a kínai ebéd után ejtjük meg, miután az megérkezett.
Az adag bőséges és nagyon finom volt, a felétől is jól laktam. Evés közben gyakorlatilag az ölemben ült, úgy koccintottunk a nagy pohár fehérborral. Önkéntelenül is simogatni kezdtem, ő hozzám bújva irányította a kezem. Az első csókunk is ekkor történt, ajkunk és nyelvünk gyakorlatilag egybeolvadt. Éreztem, hogy lassan, de biztosan a szerszámom is merevedni kezd. Teljességgel kizártnak tartottam, hogy ne érezze meg, és így is történt.

– Itt az ideje a rajzolásnak! – vetkőztetett le, ruháinak jó részét ő is ledobta.

– Csak Hermész hiányzik a sorozatomból. – mondta, és hagyta, hogy a kanpén kényelmesen elnyúljak.

Felsőtestemre rádobott művészien egy leplet, de gyakorlatilag csak a hasamat takarta. Rajztáblával és rajzeszközökkel a kezében felhúzott lábbal beült egy fotelbe. Ettől csak még keményebb lett a szerszámom, éppen csak nem állt fel teljesen.

Láthatóan nagyon gyors mozdulatokkal rajzolt, többször váltotta a tollat, ceruzát vagy a faszénrudat.

– Ez csak egy vázlat, – mondta a végén, – a kidolgozás ezután már menni fog.

Megnézve a „vázlatot” teljesen elkerekedett a szemem, amit láttam, az szerintem egy tökéletesen kész alkotás volt. Ezt őszintén meg is mondtam. Erre nem szólt semmit, csak megölelt szorosan hozzám simulva. A csókunk már vágytól volt forró.

Pontosan nem tudom megmondani, hogy meddig álltunk ott, de éreztem, Mariann is ugyanúgy egyre egyre inkább felizgul, mint én. Enyhén elködösödött szemmel kézen fogott, és a hálószoba felé húzott. Valahogy már ő is teljesen meztelen volt. Az ágyra lefeküdve teljesen ellenállhatatlanul nézett rám. Én nem feküdtem teljesen mellé, inkább félig térdeltem. Lágyna az ajkamba vettem az egyik fülcimpáját, és gyengéden megharaptam. Mély éls hosszú lélegzetvétele jelezte, hogy a hatás nem maradt el.

– Legyél velem kedves, drágám! – mondta halkan. – Nagyon régen voltam férfivel.

Megcsókoltam a nyakán, ajkammal és nyelvemmel is végigsimítottam a kulcs csontján, majd fejemet lejjebb engedtem.

Amikor kebléhez értem, hangos sóhajjal jelezte az élvezetét. A bimbója azonnal megkeményedett, az ujjaival érzékien beletúrt a hajamba. Tovább haladtam lefelé, és a legnagyobb meglepetésemre, ha nem is frissen, de borotvált puncit találtam. Az illata és az íze is mámorító volt. Nem is kényeztettem ajkammal, nyelvemmel olyan sokáig, amikor hangos sikollyal remegni kezdett, és elélvezett. Egy ideig még tovább ízlelgettem, de már én is felizgultam nagyon. Szerszámom kőkeményen meredezett.

Amint az orgazmus utóhatásai csillapodtak, magához húzott és elképesztő érzékien megcsókolt. Arcomat két kezébe fogta.

– Gyere belém! – suttogta átfűlt hangon.

Nekem ezt nem kellett kétszer mondani, vágytól lüktető vesszőmet gyorsan a barlang bejáratához illesztettem. Szélesebbre terpesztette a lábát, és meleg tenyerével segítette a behatolást. Lassan kellett haladnom, mert meglepően egészen szűknek bizonyult. Egy pillanatra grimaszba torzult szép arca, ezért tudtam, várnom kell, míg alkalmazkodik. Egy-két perc után még jobban magához húzott, tudtam, hogy teljesen befogadott. Mozogva ki-be, egyre gyorsulva közeledtem a csúcshoz. Forrósodó nyögései alapján világos volt, ő is megint kezd elveszni a gyönyörben. El akartam ezt húzni, ezért kissé lassítottam, de éreztem, hogy nem sokáig bírom magamat visszatartani.

Egy rövid ideig megálltam a mozgásban, hogy mindkettőnk vágya fokozódjon. Két kezével végigsimította a mellemet, majd a derekamnál fogva magához, illetve pontosabban magába húzott. Egy idő után egész testében remegni kezdett, és homlokán megjelentek az első csillogó izzadtság cseppek. A gyönyörtől és a vágytól az én testem is tüzes volt. Izmai ritmikusan rászorultak a szerszámomra, és ebből tudtam, hogy ismét a csúcsra repült. Hangos sikítással élvezett, és ez engem is átlökött az érzékek bódulatába. Vastag sugárban lőttem magomat kelyhébe nem is egyszer. Úgy éreztem, hogy testem boldogsága minden erőmet kiszívta, fáradtan rogytam Mariannra, félig mellé. Lassan lankadni kezdő vesszőm még a hüvelyében maradt. Két tenyerébe fogta az arcomat, és érzékien megcsókolt.

– Édesem, nagyon boldoggá tettél! – mondta szinte dorombolva.

Egy ideig még simogattuk egymás, azután összebújva, egymás karjaiban aludtunk el….
Pontosan nem tudom, hogy meddig aludtam, az egyik karom zsibbadására ébredtem. Az ablakon láttam, hogy még messze lehet a hajnal. Nagyon hamar az is tudatosodott bennem, hogy vesszőm még mindig ott van, ahol elalvás előtt volt. A gyönyörteli emlékektől újra elkezdett merevedni. Mariann harmonikusan kisimult, szép arcát nem volt időm sokáig csodálni, mert az ő szemei lassan is kinyíltak. Csodálkozása csak egy pillanatig tartott, utána a szerelmes nő igéző mosolyával nézett rám.

-Újabb menet, drágám? — kérdezte pajkosan.

– Ha úrnőm is úgy akarja… – válaszoltam egy hosszú csók után.

– Én először fürdeni szeretnék… – mondta, — természetesen nem egyedül.

Egyértelműen pajkos pillantása kétséget sem hagyott arról, hogy mire is gondol. Mondanom sem kell, nekem semmiféle ellenvetésem nem volt.

Kézen fogva vezetett a fürdőszoba felé, az ajtón belépve nagyon meglepődtem. A hálószoba sem volt éppen kicsi (de a nappali sem), és az ágy is bőségesen elég lett volna még három embernek. A fürdő viszont tényleg hatalmas volt. A sarokban egy óriási, már-már jacuzzi-nak is beillő fürdőkáddal, a másik oldalon egy viszonylag alacsony masszázs-ággyal, köztük elegáns bidé a harmadik falnál. Meghökkenésemen Mariann igézően elmosolyodott.

– Én a lakást egy idősebb úrtól vettem meg, – magyarázta, miután megölelt és megcsókolt.- Ő mesélte, hogy a hölgy, aki az első tulajdonos volt, szerinte luxus örömlány volt.

Pontosan nem tudom, hogy milyen lehetett az arckifejezésem, mert mosolyogva hozzátette, miközben hozzám simult.

– Biztosan élvezted volna te is, bár a szinteden felül lett volna.

Ha volt is éle a megjegyzésnek, egy mámorító csókkal zárta le. Közben a meleg víz töltötte a kádat. Amikor megtelt, mind a ketten beleültünk.

Anélkül, hogy bármilyen fürdősót, vagy tusfürdőt használtunk volna, hagytuk a fizet, hogy lemossa izgalmunk izzadtságát. Egy idő után felült a kád párkányára, és széttette a lábát. Tudtam szavak nélkül is, hogy mit akar. Ajkam és nyelvem azonnal megtalálta a megfelelő pontokat, és ismételt sóhajaiból tudtam, hogy jó helyen járok. Még a csúcspont előtt kedvesem eltolt magától, és mondta, hogy cseréjünk helyet. Én lejjebb ültem, ezért meredő dákóm félig a vízben volt, de ez őt nem zavarta. A korábbinál is könnyedebben csusszant rá, és kezdett őrjítően lovagolni. Csak egy pillanatra csodálkoztam el tapasztaltságán, de utána a gyönyör hullámai engem is elragadtak. Megint nagyjából egy időben élveztünk el….

Fürdés után még visszafeküdtünk, hiszen viszonylag messze volt még a reggel. Fáradtak is voltunk, a meleg víz is elbágyasztott, tehát nem okozott gondot elaludni. Amikor felébredtem ismét, Mariann már nem volt mellettem az ágyban. Zörgést hallottam a konyhából, ezért a mosdás után odasiettem.

– Drágám, kávé, vagy tea? – kérdezte a reggeli csók után.

– Ha lehet, mind a kettő. válaszoltam, mire elmosolyodott.

– Természetesen, azután egy jó rántotta…

Testileg jóllakottan és kielégülve, lelkileg boldogan váltunk el. Megbeszéltük azt is, hogyan lesz a folytatást.
Hazaérve szerencsére senki sem kérdezte, merre jártam, ez a külön bejárat legfontosabb előnye. Az órára ránézve tudtam, a szüleim már bőven túl vannak a reggelin, engem nem kerestek. (Az előző délután ugyanis jeleztem, hogy nem otthon alszom.) Ebéd előtt volt még egy kis időm aludni, és alaposan rendbe szedni magamat.
————–
Ez a viszony még vagy négy-öt hónapig tartott. Az elején hetente többször, a végén hetente csak egyszer voltunk együtt. Az utolsó alkalmak azonban már nem voltak olyan hevesek.
– Nem találkozunk többet! – mondta a végén Marian, de a hangja nem volt igazán határozott….
————–
Jó néhány hét múlva találtam a számítógépem mellett egy ismeretlen telefonszámot, azzal a megjegyzéssel: FONTOS. Meglepődve ugyan, de azonnal felhívtam.

– Örülök, hogy hívtál! – mondta egy fiatal női hang, miután bemutatkoztam. – Te voltál, aki súlyosan beteg édesanyámat boldoggá tetted az utolsó hónapokban. Hogy ne az elmúlásra, hanem az élet gyönyöreire figyeljen. Nagyon köszönöm, és feltétlenül gyere el a temetésre.

Hebegtem-habogtam a váratlan helyzettől, de igent mondtam. Valami sejteni kezdtem korábban, de ez azért gyors volt.

A temetés egyszerű szertartás volt, a családon kívül csak kevés ismerős volt jelen. Egyáltalán nem az alkalomhoz illő gondolataim támadtak, amikor a lányával találkoztam. A hollófekete kosztümben is izgalmas jelenség volt. Mellette állt férje és gyermekei, de mindannyian az összehasonlításban jelentéktelennek tűntek. Amikor odamentem hozzá részvétet nyílvánítani, könnyek között súgta a fülembe.

– Gyere holnap is ide, a sírhoz. – majd hozzátett egy időpontot is.

Már nem is csodálkoztam, csak némán bólintottam.

Másnap a megadott idő előtt negyed órával ott voltam. Ágnes (időközben megtudtam, a nevét is.) szintén kicsit korán érkezett. Rövid, fekete koktélruhája szerintem nem illett a helyhez. Tegnap még felkontyolt fekete haja két kislányos copfba volt fonva. Sötétbordóra rúzsozott ajka, csoda szépen kifestett szeme azonnal megindította a képzeletemet. Magas sarkú cipőjében volt majdnem egy szintben velem. Szorosan megölelt, édes illata egészen elbódított.

– De jó, hogy itt vagy, Ádám! – mondta, és lágyan, érzékien megcsókolt. – Anya, mondd, hogy őt is megörököltem, Kérlek…..